Elkezdődött a Mad Men utolsó szezonja, pontosabban annak első fele, az idei hétrészes etap. Don Draper nem lett boldogabb, Pete Campbell viszont kisimult, a női karaktereket pedig még mindig női mivoltuk akadályozza az érvényesülésben. A Time Zones szuper első rész volt.
Az első néhány évadban nagyon szerettem a Mad Ment, szórakoztató volt, nagyvilági és elegáns, és nagyon sajnáltam, hogy aztán már nem volt rám akkora hatással, az ötödik évad végére már elég lapos volt a sztori. Tavaly viszont rendesen felpörgették a dolgokat, sokat drogoztak, Peggy karaktere pedig talán izgalmasábbá vált, mint Don, aki továbbra is ugyanazt csinálta, mint mindig: a családja, a szeretője, illetve egyéb démonai miatt szenvedett. Ám míg korábban legalább a munkában sikeres volt, az évad végére ezt is elvették tőle, hosszú, fizetett szabadságra küldték.
Amikor először látjuk Dont, dinamikusan lépdel a Los Angeles-i reptéren, de hamar kiderül, hogy továbbra sincs jól. (A jelenet felidézi Dustin Hoffmant a Diploma előttből, alatta pedig az I’m a Man szól a Spencer Davis Grouptól.) A napfényre kiérve egyből látszik, hogy a sok színes ruhás alak között az öltönyében Don úgy néz ki, mintha nem 1969 lenne, hanem 1959, és amikor megjelenik felesége, Megan, akkor érezzük, hogy lehetne köztük nagyobb harmónia is.
Az évad egyik előzetese
Don most kétparti életet él, heti öt napot New Yorkban tölt, a hétvégéket pedig Los Angelesben, ahol Megan színésznőként már rég saját életet él, és úgy tűnik, a befutás sem várat magára sokáig. Don viszont semmit sem csinált az azóta eltelt pár hónapban, amióta utoljára láttuk, nem dolgozik, csak gyötrődik. Feltűnő, hogy ugyan nem utasítja vissza az alkoholt, de nem is vedel, és más nőkre sem mozdul rá, pedig egy, az első feleségére, Bettyre kísértetiesen hasonlító nő, és a hazafelé úton még Neve Campbell is felkínálja magát neki.
Az nem újdonság, hogy a feleségével nem érzi az összhangot, de az igen, hogy a többi nő is hidegen hagyja, mi lesz így szegénnyel, nem marad neki semmi?
Azért utóbb megtudjuk, hogy kreativitása még nem hagyta cserben, és kiderül, hogy a korábban az alkoholizmusa miatt lecsúszott Freddy az ő szövegeivel hódítja meg újra a Madison Avenue-t. Így még nagyobb jelentőséget nyer a nyitójelenet, amiben Freddy vázol egy ötletet Peggynek. Utólag tudjuk, hogy ott voltaképpen Dont halljuk-látjuk, a monológ pedig azt is tudatosítja a nézőkben, hogy a Mad Men csak egy mese, egy olyan tévéshow, aminek ráadásul hamarosan vége is lesz.
(Nyugi, jövőre még visszatérnek, de hivatalosan ez már az utolsó évad. Ugyanolyan megoldás ez, mint a szintén AMC-s Breaking Bad utolsó, kettévágott évadja, most hét rész jön, és jövő tavasszal ugyanennyi.)
Ahogy Don, úgy Peggy sem jutott előrébb, pedig nagyon reménykedett benne, hogy megkapja egykori mentora irodáját, ehelyett ismét férfi főnöke van, aki elsősorban kis nőként tekint rá, nem szakmai partnerként. A társadalmi nem szerepe amúgy kifejezetten hangsúlyos volt a részben, Megan ügynöke feltűnően sokszor hívta ügynökét egyszerűen csak girlnek, és Joanról sem hitték el, hogy hivatalosan képviselheti a cég érdekeit egy olyan nő, aki délután ötkor egyedül várja az ügyfelet egy bárban. Persze őt nem kell félteni, nem felháborodva, hanem ésszel reagál, és az epizód végére már az ő kottájából játszanak.
Roger Sterling Donnal ellentétben feloldódik az idő változásában, orgiáról orgiára jár, de vélhetően most a lányával való kapcsolata lesz a középpontban, ami kiránthatja a bódult semmittevésből. A félszemű Ken egyre nagyobb felelősségel bír, amit üvöltözésekkel vezet le, de ő lehet idén az a férfi, aki valóban megértő, baráti viszonyt ápol Joannal. És itt van még a jó Pete Campbell, aki Los Angelesben annyira kisimult, hogy csodálatos minden rezgése, nekem talán az a megjegyzése tetszett a legjobban, amelyikben arra panaszkodott, hogy jó a város, de a bagel az csapnivaló.
Ami tehát Dont illeti, a magánéletében ugyanott tart, mint korábban többször, de remélhetőleg nem lesz teljes unalom végignézni, hiszen valamennyire változik azért az öreg, és ez a szellemreklámírói karrier is izgalmas. A kaliforniai Pete-ből még nagyon sokat szeretnék látni, a női karakterek sorsa pedig izgalmasabb, mint valaha.
A Time Zones remek rész volt, amiből egyelőre azt szűrhetjük le, hogy a Mad Men főbb karakterei még mindig olyan belső vagy külső elnyomással néznek szembe, ami ellen sokszor tehetetlenek. Idén már csak hat rész marad arra, hogy meglássuk, mire mennek.
Kereső
Olvasóim
