Véget ért David Simon New Orleans-i sorozata, a Treme harmadik évadja. A sorozat továbbra sem az HBO legsikeresebb márkája, az amúgy sem magas nézettség is csökkent, de egy utolsó évadra még visszatér, igaz, arra már csak öt órányi játékidőt engedélyezett a csatorna. A Treméből a harmadik évadban sem lett New Orleans-i Wire, egyrészről nem is annak szánták, másrészről hiányzik a sok történetszálat összefogó narratíva. Ami biztos, hogy három évvel a Katrina-hurrikán után a szereplők még mindig küzdelmes utat járnak be. A továbbiakban spoilerekkel folytatjuk!
Kezdjük az évadértékelést a korábbi posztunkban súlytalan karakternek nevezett Annie-vel és Sonnyval. Kettejük közül előbbi több hangsúlyt kapott és utcazenészből indulva végül befutott előadó lett, utóbbi pedig némi drogos visszaesést követően összeházasodott vietnámi csajával. Nem sajnáljuk majd, ha ők nem térnék vissza a befejező évadra, azt viszont nem értjük, hogy ha már annyiféle zene megjelenik a sorozatban, akkor a New Orleans-i vietnámiak miért nem kaptak pár percet, hiszen nyilván ők sem csak halászhajókon dolgoznak.
A hurrikánt követő politikai maszatolás ábrázolása sem tartozott a sorozat legerősebb részei közé, hol annyit hallottunk róla, hogy nem is értettük, hol pedig szinte egyáltalán nem esett róla szó. A téma minden bizonnyal visszatér a zárásra is, ismerve Simon elkötelezettségét, a lakások felújítását vagy az új jazzcenter építését jövőre is nyomon követük.
Annak viszont nagyon örültünk, hogy nagy kedvencünk, a Steve Zahn alakította DJ Davis végre megvalósította az álmát és saját kiadásban megjelentette a kultikus zenészeket felvonultató r&b operáját. Bár Annie-vel szakítottak (az írók ennek kidolgozásával nem is igazán fáradoztak, ahogy nélkülözték Davis igen szórakoztató családját is), de elérte a sikert, rá jellemző módon persze pont azzal a számmal, amiben arról énekel, hogy elhagyja a zeneipart. Az I Quit sajnos csak a sorozatban került ki a YouTube-ra, úgyhogy Davistől egy korábbi emlékezetes jelenetet idézünk meg:
A Wire legendás szereplőit, Wendell Pierce-t és Clarke Peterst bármeddig el tudjuk nézni, nem volt ez másként, most sem. Előbbit öröm figyelni, ahogy Antoine Baptiste szerepében jó útra tér, elfogadja saját korlátait, felismeri, hogy kevés a modern jazzhez és a tanításban valósítja meg önmagát. Peters pedig hitelesen alakítja a hagyományokhoz ragaszkodó Mardi Gras indián törzsfőnököt, miközben küzd a rákkal és a sorozat legkedvesebb pillanataiban imádnivaló párja Khandi Alexander karakterének, akinek sajnos leégett a bárja, és az őt kipécéző huligánokkal sem tudott elbánni.
Velük mindenképpen találkozunk még, ahogy Janette-tel is, aki ismét New Orleansban főzhet, de nincs benne köszönet. A hamar befutott helyen a vendégek többsége csak egyféle fogást, a rákos raviolit keresi, és ettől szép lassan kikészül a konyha, ráadásul az immáron villamosokon is a saját arcképét látó séf állandó konfliktusba keveredik az étterem tulajdonosával. Itt jegyezzük meg, hogy az éttermi részek megírását maga Anthony Bourdain végezte, és persze most is megjelent pár valódi szakácshíresség.
Janette egyik legjellemzőbb jelenete az évadban az volt, amikor a hazaért az étterem felett található lakásában és hiába nézegette a hűtőt, mert az tök üres volt. Viszont az éttermi környezetből vicces dolgok is kisültek, Anthony Anderson például nagyon jópofa pincér volt, kár, hogy nem láttuk túl sokat.
Végül itt van Toni Bernette (Melissa Leo), aki most is félelem nélkül áll neki a hurrikán pusztítása közben elkövetett rendőri túlkapások kiderítéséhez. Ebben az évadban segítséget nyújtott neki egy fiatal újságíró (Chris Coy alakítása arra is jó volt, hogy a helyi metálzenében is elmerüljünk kicsi) és persze Colson nyomozó, akit kollégai kivetettek maguk közül, amiért a szövetségiekkel beszélt a gyanús ügyek miatt, de végre jól összejöttek Tonival, és ez bizony már régóta ért. Toniék nyomozása hiába zárult sikerrel, a megoldatlan ügyek száma nem lett kevesebb, küzdelmüknek sosincs vége. És ahogy a végén láthattuk, a rendőrközösség nem felejti el, kik azok, akik ártani akartak nekik (a váratlanul felbukkanó fenyegető rendőrautók viszont mindig meg tudták idézni a Wire hangulatát).
Így alakult tehát a harmadik szezonban a Treme fő karakterjeinek sorsa, és a történetből már csak nagyon kevés van hátra. Fura ez a sorozat, nem is nagyon lehet máshoz hasonlítani. Nem családi-, zenés- vagy bűnűgyi dráma, hanem minden egyszerre, a legfontosabb szereplő pedig továbbra is New Orleans, illetve a város lakói. Ahogy Simon is mondta egyszer, a Treme inkább olyan, mintha Robert Altman rendezett volna egy szerteágazó sorozatot. Sajnáljuk, hogy már csak egy fél szezon jut belőle.
Kövesd a Cold Opent a Facebookon!
Kereső
Olvasóim
