Július elején az E4 csatorna műsorára került a Skins hetedik és egyben utolsó évadja, ami – mint írtuk – három, az előző évadokból ismert szereplő történetét meséli el két-két epizódban. A Fire alcímet viselő első epizódokban a második generáció népszerű Effy Stonemjének sorsát követhettük, és már az is biztos, hogy ezt az évadot sem éli túl minden szereplő.
A Skins Fire első része valószínűleg még a legnagyobb rajongóknak is csalódást okozott. Effy, akit a negyedik évadban mániás depresszióval kezeltek, és az évad végén még a barátját is halálra verték egy baseball ütővel, 21 éves korára komoly, felnőtt nőként dolgozik egy hedge fund recepciósaként, az őt ért sorozatos traumáknak semmi nyoma az életében. Ugyan már ez is egy kicsit hihetetlen, a legnagyobb csalódás mégis a korábban határozott, ambíciózus, a politika iránt is élénken érdeklődő Naomi, aki Effyvel együtt bérel lakást, de barátnőjével ellentétben neki nincs munkája, így egész nap pizsamában alkoholizál a barátaival, ami teljesen ellentmond korábbi személyiségének.
Az epizódban semmit nem érezni a „Skins-hangulatból”, ez persze a sorozat javára is válhatna, ha a tudatmódosító szerek hatása alatt álló fiatalok helyett egy érdekes történetet láthatnánk. A Skins Fire első része azonban szinte szó szerint csak arról szól, hogy Effy hogyan csal a tőzsdén, ami a sorozat célközönsége számára valószínűleg nem tartozik az elsődleges érdeklődési körök kategóriájába. Naomi az epizód utolsó jelenetében mondja el Effynek, hogy rákos, így a nézőben gyakorlatilag az marad meg, hogy a részben ezen kívül nem is nagyon történt semmi.
A második részt szerencsére jobban eltalálták a sorozat készítői, Effy is jobban hasonlít régi önmagára. Ebben az epizódban ismét a jól ismert – és sokak által csodált – titokzatos arckifejezését láthatjuk, amely ugyan szerintem még mindig egy sértett óvodás kislányra hasonlít legjobban, Effy viselkedéséhez mindenesetre mindig is illett. A főnökével folytatott viszony, a hisztirohamok, és az, hogy társalgás helyett inkább megpróbál lefeküdni a tőzsdecsalást lehetővé tevő Dominic-kal, amikor az felelősségre vonja, amiért kihasználta reménytelen szerelmét, mind azt az érzést keltik, hogy mégis az az Effy áll előttünk, akit az első négy évadban megismertünk.
A Skins Fire második részében nagyobb hangsúlyt kap Naomi története is, aki sikeres lesz a stand-up comedy műfajában, betegségét azonban nem sikerül meggyógyítani. Az epizód végén barátnője, Emily is hazautazik New Yorkból, ahol ösztöndíjat kapott, hogy Naomival töltse az utolsó napokat, és annak ellenére, hogy az epizód végén Naomi még életben van, Chris és Jal, Freddie és Effy, valamint Grace és Rich után a sorozat újabb népszerű párosának története végződik tragédiával. A Skinsre jellemző módon sem az epizód végén valószínűleg a börtön felé tartó Effy, sem a haldokló Naomi szülei nem bukkannak fel az epizód során.
A következő, Pure című részek Cassie Ainsworth-ről szólnak majd, akit utoljára New Yorkban láthattunk, és most remélhetőleg választ kapunk az első generáció történetének nagy kérdésére, hogy Sid rátalált-e a lányra a hatalmas városban.