Csak nyolc része volt és számtalan klisét használt, mégis a vasárnap (itthon hétfőn) véget ért True Detective (A törvény nevében) az év eddig legfeltűnőbb, és az internetet teljesen megőrjítő sorozata. Matthew McConaugheyt pályája csúcsán láthatjuk benne, a sorozat lényege pedig csak részben a bűnügyi nyomozás, illetve a jó és a rossz harca, ezeknél vannak fontosabb dolgok is. Hogyan sikerült nyolc epizóddal tömegeket hipnotizálni?
Aznap este, amikor Matthew McConaughey megkapta az Oscar-díjat, adásba ment a True Detective hetedik része, amelyben a McConaughey által alakított karakter egy videót mutat társának, Martynak (Woody Harrelson), aki megreccsen a képsorokat nézve.
Az internetnek nem kellett sok idő, és kiforgatták ezt a pár percet, ahogy kell. A csattanót nem áruljuk el, de bárki megnézheti, mert spoilermentes a cucc!
Matthew McConaughey és Woody Harrelson az év egyelőre legjobb nyomozópárosát alakítja a True Detective-ben (az itthon a A törvény nevében címmel futó krimiről ezt írtuk az első rész után). A két színész azonban nem először szerepel együtt, 1999-ben az EDtv-ben már játszottak közösen. Az a film egy vígjáték volt, amelyben McConaughey karakterét egész nap követte egy valóságshow kamerája, Harrelson pedig a testvérét játszotta, de most elképzelték, hogy mi lett volna, ha az HBO sorozatának a stílusában készült volna el.
A folytatásban nemcsak ezt mutatjuk meg, hanem azt is, hogy az internet népe hogyan csinál viccet a True Detective párbeszédeiből.
Az év egyik legjobban várt sorozata el is kezdődött, és amennyire nagy szó, hogy az HBO-n futó True Detective két főszereplője Matthew McConaughey és Woody Harrelson, annyira váratlan, hogy teli van klisével.
15 01. |
A Wire színészei is csatlakoztak Woody Harrelson és Matthew McConaughey sorozatához
2013 01 15. 17:31 - benedekmarton
Az HBO tavaly jelentette be, hogy Woody Harrelson és Matthew McConaughey főszereplésével leforgatják a True Detectives című sorozat nyolc epizódos első szezonját, most pedig már azt is tudni, hogy a Wire két egykori színésze is csatlakozott a stábhoz. A képünkön is látható Wood Harris Avon Barksdale-t, Michael Potts pedig Brother Mouzone-t alakította David Simon sorozatában.