A Girls harmadik évadjával egy időben mutatta be az HBO új sorozatát, a Lookingot, ami szintén nagyvárosi fiatalokról szól, csak éppen San Franciscó-i meleg férfiakról. Emellett a Broad City kifejezetten a Girls gerjesztette hullámokon jutott be a tévébe: a Comedy Central komédiájában szintén huszonéves, magukat vállaló lányok birkóznak a New York-i léttel.
Mindhárom sorozat első, illetve új szezonja mostanában ért véget, elmondjuk, hogy mi a jó és a rossz bennük, hogy melyiken lehet a legnagyobbakat nevetni. Az egyikben a művészet nevében bérelnek fel egy hímringyót.
Girls
Jó sok időbe telt, mire megszerettem a Girls (Csajok) szereplőit (itt írtunk róluk először). Az első pillanattól kezdve értékelem a sorozat alkotójának és főszereplőjének, Lena Dunhamnek a hihetetlen öniróniáját és őszinteségét, amellyel saját közegét ábrázolja, de szeretni ezeket a végtelenül egocentrikus, saját kicsinyes paráikon pörgő New York-i huszonéveseket nagyon nehéz. Egy sorozat mellett általában csak akkor tartok ki, ha megkedvelem a hőseit, úgyhogy a Girls mégiscsak tud valamit: bár csak a most véget ért harmadik évadra melegedtem össze igazán a figurákkal, mégsem mondtam le korábban róla.
Eleinte talán pont azzal szögezett a székbe, hogy kíváncsi voltam, meddig lehet fokozni a nárcisztikusságban dagonyázást, de a második évad alatt azért kezdett megcsappanni az érdeklődésem. A második széria amúgy sem sikerült túl jól, felejthető epizódok váltakoztak olyan botrányosan hiteltelen marhaságokkal, mint amikor Hanna (Dunham) összejött Patrick Wilson figurájával, akinek a tökéletes életéből nyilván pont egy ilyen túlsúlyos, neurotikus lány hiányzott. A harmadik évadban aztán magára talált a Girls.
Ebben az évadban - talán Jessát (Jemima Kirke) leszámítva - mindenki elkezdett a korábbinál sokkal jobban kibontakozni, igazi érzések jöttek elő, mélységet kaptak a figurák. És közben minden eddiginél dilisebb momentumokkal írták tele az évadot, ami érdekes módon nem vált idegesítővé. Egyszerre lett szerethetőbb és szórakoztatóbb a sorozat.
Míg korábban fárasztó volt, hogy Hanna a még saját magánál is énközpontúbb Adam (Adam Driver) után fut, mostanra kettőjük kapcsolata megtelt szeretettel és ragaszkodással, lettek valósnak tűnő párkapcsolati problémáik, lett miért szurkolni nekik. Ez volt az évad legerősebb érzelmi horgonypontja. Marnie (Allison Williams) ugyan egyre irritálóbb, de végre nem csak egy manipulatív kis libának látjuk, hanem saját önzőségével birkózó, önmagát kétségbeesetten kereső embernek, akivel együtt tudunk érezni.
Shoshanna (Zosia Mamet) még mindig nem kap elég játékteret (a dupla krízis, amelyen az évadzáró epizódban átesik, remélhetőleg azt vetíti előre, hogy a következő szezonban ez változni fog), de végre időnként felemeli a hangját, és ő vitte el a hátán az évad egyik legerősebb jelenetét, amikor a hetedik részben a tengerparti házban verbálisan egymásnak estek a lányok, és végre egymás szemébe mondták a véleményüket. Mi is már rég óta a fejükhöz akartuk vágni ezeket a dolgokat, öröm volt hallgatni az ordibálást!
Jessa figurája szinte logikátlanul csapongott az évadban, amit drogfüggőségével próbált magyarázni a forgatókönyv, és ez ugyan elég sovány volt, viszont a korábban említett szórakoztató, dilis pillanatok egy részét az ő Richard E. Granttal alkotott kettőse hozta.
Ami még a véletlenszerű dilit illeti: volt például dobálózás döglött teknőssel egy temetőben; elképesztő szexuális szerepjáték az ebben az évadban érzésem szerint minden korábbinál többet meztelenkedő, és ezzel tűréshatárunkat feszegető Hanna és Adam közt; és egyszer csak beesett egy cameóra Felicity Jones is, szintén egy agyeldobós jelenet kedvéért. Üdítő volt, hogy kevesebb köldöknéző nyavalygást és több vicces szertelenséget kaptunk, most kiderült Dunhamről, hogy ehhez a fajta humorhoz is van érzéke. Eddig csak kitartottam, most kifejezetten várom a negyedik évadot. (Bujdosó Bori)
Looking
Ha már a Girls olyan jól sült el az HBO-n, a csatorna csinált egy másik sorozatot is nagyvárosi fiatalokról. A Looking (Keresem…) esetében a város viszont nem New York, hanem San Francisco lett, hősei pedig nem csajok, hanem meleg férfiak. Már nem annyira fiatalok, mint a Girls és a Broad City főszereplői, de nem is annyira idősek: a legöregebb Dom (Murray Bartlett), a maga negyven évével.
A három főszereplő közül Patrick (Jonathan Groff) van leginkább központban, ő egy videójáték-tesztelő, és főleg azon szenved, hogy mi tévő legyen mexikói szeretőjével. Dom már nagyon régóta pincér, és most már szeretné megnyitni végre saját éttermét, ráadásul belefáradt a huszonéves srácok hajkurászásába is. A harmadik Agustín, a mindenkinek beszóló sikertelen művészaspiráns, aki bár rendes párkapcsolatban él, egy hármasban mindig benne van, és a sorozat végére odáig jut, hogy felbérel egy hímringyót, hogy a barátjával szexeljen, ő pedig felveszi mindezt a művészet nevében.
Egyikük sem csinál ügyet a homoszexualitásból, elvégre San Franciscóban járunk, teljesen természetes a férfiak közötti kapcsolat. A város pezsgő melegkultúrájába viszont mégsem nyerünk igazán bepillantást, és a helyszín eleve nem ad komoly értéket a sorozathoz: ezek a fickók bárhol máshol is szexelhetnének.
A Looking első évadja nyolc félórás epizóddal jelentkezett, ennyi idő alatt nem mindig sikerül markáns karakterábrázolást és izgalmas történetvezetést megvalósítani. A Looking is így járt, de a fő baj az vele, hogy unalmasak a főszereplői. Domot bírtam valamennyire (és nagyon szórakoztat, hogy az őt játszó Bartlett cipőárus volt a Szex és New Yorkban), de igazán egyikük sem bírt izgalmas maradni, és a mellékszereplőkben is sokkal több élet volt (például Dom lakótársában, Dorisban, akit Lauren Weedman játszik).
Van benne néhány szórakoztató duma, és keserű hangulata is maradandó, de nem túl erős sorozat a Looking. A második szezont már berendelték, van hová javulni, mert a kezdés elég bizonytalanra sikerült. (Benedek Márton)
Broad City
A Broad City websorozat formájában 2009 óta létezik, de ahhoz, hogy rendes sorozat váljon belőle a Comedy Centralon, az kellett, hogy a Girls óta roppant trendi lett a “huszonéves lányok New Yorkban” tematika.
Az eredeti szkeccssorozatban Abbi Jacobson és Ilana Glazer lehengerlően vicces a pár perces jelenetekben. Érdemes megtekinteni az összes részt, olyan gyöngyszemek vannak köztük, mint a randizós Date Night, a Spike Lee-filmeket parodizáló Do The Right Thing, az utcazenészes Drummer Girls, vagy a New Yorkon végigrohanó I Heart New York. Utóbbihoz Amy Poehler is csatlakozott, aki később fölkarolta a lányokat, és nemcsak a mostani tízrészes sorozat executive producere, hanem ő rendezte az eszement záróepizódot is.
A Broad Cityben ugyanúgy huszonéves lányok igyekeznek New Yorkban boldogulni, mint a Girlsben, de a két sorozat ezen túl nem annyira hasonlít egymáshoz. Nemcsak azért, mert a Broad City kimondottan komédia, amelyben a drámai helyzeteken könnyen túllépnek és ezért sokkal viccesebb, mint a Girls, hanem azért is, mert Abbi és Ilana kapcsolata sokkal zsigeribb, mint Hannah és önző barátnőié, továbbá semmiképpen sem csajos, inkább olyan, mint egy fiúbarátság.
Abbiék nem merengenek szomorkodva az élet problémáin, hanem részről-részre megoldják azokat, legyen az pénz- vagy fűszerzés, csávózás, vagy valami bürokratikus hercehurca. De nem csupán gegek láncolatáról van szó, hiszen a nagy egészt nézve mégiscsak valami olyasmiről van szó, hogy két fiatal önálló lány úgy akar talpon maradni és érvényesülni a nagyvárosban, hogy közben maximálisan vállalja önmagát.
Annyira komoly gondolatokat azért nem fogalmaznak meg, de világosan látszik, hogy Jacobson és Glazer tud élni a hosszabb játékidő nyújtotta lehetőséggel, a poénözön mögé néhány átívelő szálat is felvázoltak, és az epizódok is olyan sűrűk, mint a websorozat idejében, a karaktereket pedig nagyon könnyű megszeretni.
A Broad City a legviccesebb dolog, amit idén láttam, ütős és magabiztos sorozat, parádés mellékszereplőkkel és olyan kifordított rasszista humorral, amit eddig csak Larry Davidhez tudtam kötni. Az is nagyon jó, ahogy kinyílik benne New York, nem néhány lakásbelsőt és egy-két külső helyszínt látunk, sokszor szinte végig úton vannak a szereplők. (BM)
Az utolsó előtti rész kezdő álomjelenete pedig a valaha volt egyik legjobb cold open:
Kereső
Olvasóim
