Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

04 03. |

Részegen turnézik a kirúgott sorozatkirály

0 Komment
0 Reblog


Dan Harmon az az ember, aki létrehozta az utóbbi idők egyik legjobb vígjátéksorozatát, a Communityt, majd folyamatos balhéi miatt végül jól kirúgatta magát. (Igaz, hogy egy évad szünet után aztán visszatért az immár ötödik évadjában járó sorozathoz.)

Amikor Harmon otthagyta a Communityt, podcastgyártásba kezdett Harmontown címmel, amivel azóta is folyamatosan járja az Egyesült Államokat, élőben szórakoztassa és provokálja közönségét. A fellépésekről film is készült, ennek is Harmontown a címe, és már megérkezett az előzetese is.

04 03. |

Megváltozott a Veronica Mars főcímzenéje!

0 Komment
0 Reblog

Március 14-én mutatják be a Veronica Mars filmváltozatát, amelynek Kickstarten folytatott kampányáról mi is írtunk, és azt is megmutattuk, hogyan örültek Veronicáék az adománynak. (A projekt végül több mint 5,7 millió dollárt hozott.)

A filmről egyre több részletet hoznak nyilvánosságra, már látható a film első két perce, és már a soundtrack is elérhető. Utóbbiból kiderül, hogy új feldolgozást kapott a három szezon után elkaszált sorozattal összenőtt főcímzene is, a We Used to Be Friends a Dandy Warholstól.

04 03. |

Bryan Singer újra sorozatot rendez

0 Komment
0 Reblog

Zajlanak az események Vince Gilligan, a Breaking Bad-, és David Shore, a Dr. House alkotójának közös sorozata, a Battle Creek körül. A legfrissebb hír, hogy a pilotot Bryan Singer, a Közönséges bűnözők és az X-Men filmek rendezője gondozza majd.

Singer nem először rendez sorozatot, a Dr. House legelső, illetve harmadik része fűződik a nevéhez, de produceri teendőket több sorozatban is vállalt. A House mellett például az Édes drága titkainkban és a valamikor idén érkező Black Boxban is.

02 03. |

Mi ez a sok zavaros duma a True Detective-ben?

0 Komment
0 Reblog

Mi az az M-elmélet? Mit jelent az amerikai rendőröknél az, hogy 419? És az, hogy DB? Miről halandzsázik Rust Cohle?

A Slate videója segítséget nyújt, hogy jobban érthessük a True Detective párbeszédeit. A rendőri zsargon bemutatásán túl a sorozat utalás- és kódrendszerét is rendbe szedi. Már amennyire lehet.

Videó a folytatásban!

28 02. |

Frank Underwood valójában egyszerű figura

0 Komment
0 Reblog

A House of Cards főhőse, a Kevin Spacey által megszemélyesített Frank Underwood sokak szerint minden idők egyik legnagyobb sorozatban megrajzolt manipulátora. A Huffington Post most grafikákban magyarázta el, hogy miért téves ez az elképzelés, és hogy valójában Underwood egy rettenetesen kiszámítható, egyszerű alak.

27 02. |

Mindenki a halál fia a Trónok harcában

1 Komment
0 Reblog

Elég konkrét a Trónok harca új promója. A negyedik évad április 6-án kezdődik. (A képre kattintva nagyon nagyra nő a szigorú holló.)

27 02. |

Az Instagramon jönnek a klónok

0 Komment
0 Reblog

Az Instagramon kezdték hirdetni az Orphan Black második évadját. A BBC America klónos sorozatát az egyik legjobb újoncnak gondoltuk tavaly, a folytatás április 19-én érkezik, mától kezdve pedig nyolc napon keresztül az Instagramra töltött videókkal indul a mozgóképes promóció.

Az elsőt mutatjuk a folytatásban!

26 02. |

Liam Neeson is játszik a Törtetők filmváltozatában

0 Komment
0 Reblog

Jövő nyáron, június 12-én startol az amerikai mozikban a Törtetők filmváltozata, és addig még biztos csomó érdekes hír érkezik a szereposztással kapcsolatban. Eddig annyit lehetett tudni, hogy a sorozat főszereplői közül mindenki visszatér, a kívülről érkező színészek közül pedig Billy Bob Thornton és Haley Joel Osment nevét hozták nyilvánosságra, akik egy apa-fia filmfinanszírozó párost játszanak majd.

Most már az is kiderült, hogy Liam Neeson is benne lesz a produkcióban, aki aktuális filmje, a Non Stop promóciós körútját szakította meg, hogy beugorjon a forgatásra. Az még nem világos, hogy pontosan milyen lesz a karaktere, a Wrap beszámolója szerint mindenesetre a jelenetében egy arany Bentleyt vezetett, miközben Jeremy Piven, azaz Ari egy piros Ferrarit hajtott.

25 02. |

Billy Bob Thornton havat takarít a Fargo előzetesében

0 Komment
0 Reblog

Április 15-én kezdődik a Fargo sorozatváltozata az FX-en. A Coen testvérek filmjéből készült sorozat tízrészes lesz, az eredeti alkotók mint executive producerek vesznek részt a projektben.

A sorozat főszerepeit Colin Hanks, Martin Freeman és az első előzetesben ablakot tisztító Billy Bob Thornton játssza. A jelenet alatt az It Only Hurts For A Little While szól az Ames Brothers-től.

via Entertainment Weekly

25 02. |

Kiborg az Ottomán birodalomban

0 Komment
0 Reblog

A török illusztrátor, Murat Palta munkái újabb ékes bizonyítékai annak, hogy a fan artban nincsenek határok. Grafikáin híres amerikai filmek emlékezetes jeleneteit rajzolta meg az ottomán művészet hagyományos látványvilágát és motívumait megidézve.

Fent a Mechanikus narancsból láthattok egy jelenetet, a folytatásban pedig még többet mutatunk, Schwarzenegger Terminátora például lovagol!

A cold open az a rész, ami a főcím előtt van, és egyből beleránt a történetbe.

Cold open a Facebookon!

Címkefelhő

Breaking Bad (38),Mad Men - Reklamorultek (26),HBO (22),Mad Men (22),Community (20),heti összegző (19),Trónok harca (16),Girls - Csajok (15),House of Cards (15),New Girl (13),The Good Wife (13),True Detective (12),Homeland (sorozat) (11),True Detective (A törvény nevében) (10),Happy Endings (9),Veep (sorozat) (8),Arrested Development (8),Lena Dunham (8),Gossip Girl (7),Alison Brie (7),The Killing (7),Louis C.K. (7),infografika (6),Wire (Drót) (6),Netflix (6),A ferjem vedelmeben (sorozat) (6),The Americans (sorozat) (6),Louie (5),Kevin Spacey (5),Sherlock (tevesorozat) (5),Orange is The New Black (5),Orange Is the New Black (5),Orphan Black (5),Matthew McConaughey (5),The Americans (5),Woody Harrelson (5),Amy Poehler (5),Twin Peaks (5),Guillermo del Toro (4),Banshee (4),Eastbound & Down (4),Freaks and Geeks (4),reklám (4),Zooey Deschanel (4),Bomba sorozatos sálak (4),Skins (4),Ray Donovan (4),Bryan Cranston (4),CBS (4),trailer (4),Alan Cumming (4),Homeland (4),NBC (4),Dan Harmon (4),hbo (4),Parks and Recreation (4),Danny McBride (3),Törtetők (3),The Walking Dead (3),Person of Interest (3),Archer (3),Party Down (3),Simpsons (3),The Simpsons (3),Robin Wright (3),David Simon (3),Esküdt ellenségek (3),Tina Fey (3),Glee (3),Better Call Saul (3),Aaron Sorkin (3),Pretty Little Liars (3),Veep (3),Saturday Night Live (3),Benedict Cumberbatch (3),Rectify (3),Michael K. Williams (3),Masters of Sex (3),Communtiy (3),Anthony Bourdain (3),Veronica Mars (3),Damian Lewis (3),Treme (3),Don Draper (3),Judd Apatow (3),30 Rock (3),Danny Pudi (3),Vince Gilligan (3),Julia Louis-Dreyfus (3),David Fincher (3),Mandy Patinkin (2),Brie Larson (2),Samuel L. Jackson (2),Claire Danes (2),kamu weboldal (2),The Newsroom (2),Broadchurch (2),Low Winter Sun (2),Prince (2),The Strain (2),Igy jartam anyatokkal (2),Lilyhammer (2),The Wrong Mans (2),Steven Soderbergh (2),Clive Owen (2),Billy Bob Thornton (2),Community - Balfékek (2),Fargo (sorozat) (2),Transparent (2),The Knick (2),The Mindy Project (2),David Shore (2),Newsroom (2),community (2),Studio 60 (2),Newsroom - Híradósok (2),Szivek szallodaja (2),The Bridge (2),Star Trek (2),Instagram (2),Emmy-díj (2),Vampire Diaries (2),George R. R. Martin (2),The Wire (2),Hello Ladies (2),Utopia (2),Seth Rogen (2),Jason Schwartzman (2),Lizzy Caplan (2),pulóver (2),Mitt Romney (2),Bill Cosby (2),szemüveg (2),Good Wife (2),jazz (2),Snoop Dogg (2),Albuquerque (2),Walter White (2),Boardwalk Empire - Gengszterkorzo (2),Seinfeld (2),How I Met Your Mother (2),Starz (2),Nancy ül a fűben (2),Kelsey Grammer (2),Barack Obama (2),Jimmy Fallon (2),pornó (2),Jon Hamm (2),Wendell Pierce (2),Steve Zahn (2),Larry David (2),Adam Scott (2),Boss (sorozat) (2),Downton Abbey (2),sál (2),Chevy Chase (2),Donald Glover (2),Entourage (2),Girls (2),Alec Baldwin (2),Joel McHale (2),Comedy Central (2),Rob Thomas (2),Kickstarter (2),Kristen Bell (2),szex (2),Drot (sorozat) (2),Casey Wilson (2),Elisha Cuthbert (2),Californication (2),Julianna Margulies (2),Office BBC (2),Ricky Gervais (2),Martin Freeman (2),Bored To Death (2),bored to death (2),Adam Pally (2),Zachary Knighton (2),Damon Wayans Jr. (2),Eliza Coupe (2),Will Smith (2),alkohol (2)

Olvasóim

Bódi Tamás vorakanita puskar delutanimuszak bujdosobori Pallag Zoltán cultrobot28 benedekmarton kunsztblog Csobod Luca Németh Ráhel Mockingbird Boros András coldopen bg

Feedek