Az Americans a napjainkban sikeres kémes sorozatok mezőnyét erősíti, de a Homelandtől, a Rubicontól vagy a 24-től eltérően a cselekmény nem ma játszódik, hanem a nyolcvanas években, a főszereplő kémek pedig szovjet alvóügynökök, akiket tisztességes amerikai házaspárként ismernek a barátaik.
Persze a beépült oroszokról akár mai környezetben is lehetne forgatni, hiszen tavaly ősszel Németországban buktak le ügynökök, és Amerika sem volt mentes a hasonló kémbotrányoktól. Az Americans készítőjét, az egykor CIA-ben szolgált Joe Weisberget pont a 2010-es orosz-amerikai kémcsere inspirálta, derül ki ebből az interjúból, de az amerikai közvéleményt annyira sokkolta az eset, hogy jobbnak látta a történetét a hidegháború éveibe helyezni, amikor még valójában ellenség volt a két ország.
Ahogy a Mad Men vagy a Boardwalk Empire esetében, ahol a történettel majdnem egyenrangú jelentőségű a korfestés, úgy az Americansben is nagy szerepe van az aprólékosan kidolgozott díszleteknek. Csak amíg a húszas-harmincas vagy a hatvanas évek már régen volt, addig a nyolcvanas évek nincsenek olyan messze, azt a korszakot nem lengi körül a patina, és nem tudnak az újdonság erejével hatni. A kezdetleges videójátékokban, a kazettás magnóban, a kémberendezésekben vagy a ruhákban én inkább a szórakoztató faktort éreztem, ahogy a parókákban is, amelyeket munkaköri leírásukból fakadóan sokat használnak a főszereplő kémek. A Mad Menhez hasonlóan, amely csak néha nyúl konkrét történelmi eseményekhez (ilyen volt John F. Kennedy vagy Martin Luther King meggyilkolása), az Americans is ritkán tesz ilyesmit: az első évadban csak egy ilyen rész volt, amikor a Reagan elleni merényletet dolgozták fel.
A képre kattinva megnézhetitek az Americans összes parókáját a Vulture összeállításában
Az Americans történetének főszereplője a Jennings házaspár, akik már hosszú évek óta Amerikában élnek, két gyerekekük is van, de a becsületes, törvénytisztelő énjük csak álca, valójában a KGB beépített ügynökei. Az ő tevékenységükről szól a sorozat, de az utasítások végrehajtása mellett előtérbe kerül a magánéletük is, és voltaképpen az évad végére már sokkal fontosabb, hogy mi lesz a kapcsolatukkal.
Phillipet Matthew Rhys alakítja, aki nemcsak azért érdemel említést, mert walesiként játszik egy olyan amerikait, akinek alig hallhatóan orosz akcentusa van, hanem mert egyszerre hatásos és hiteles gyilkosként, szeretőként, apaként és szerelmes férfiként is. A feleség Elizabethet alakító Keri Russell méltó párja és csodálatos nő is, a kettejük karaktere közül az övé az, amelyiknek egyértelműen a KGB áll az első helyen az életében.
Keri Russell és Matthew Rhys
Az évad során a házaspár a munka mellett is csomó problémával szembesül, hiszen hosszú évek óta együtt élnek és gyerekeik is vannak, mégsem igazi társak, ha arról van szó, még arra is képesek, hogy felnyomják a másikat a feletteseknél. Kötődnek egymáshoz, de számos akadályba ütköznek, volt szerelmek tűnnek fel és még a válás is felmerül közöttük, az események sodrásában mégis mindig ott kötnek ki, hogy csak ketten mehetnek valamire.
A zenei szerkesztésre nagyon figyelnek az Americansban, a legjobb választást pedig a fináléra hagyták, annak is a legvégén kezdett énekelni Peter Gabriel
A történetben értelemszerűen nem merül fel, hogy ki győz a végén, és bár az Americans első évadján átível a Nagy Amerikai Rakétaterv után hajsza, mindenki tudja, hogy nem fogják az Egyesült Államokat romba dönteni és nem diadalmaskodik a Szovjetunió.
Az epizódok épp ezért külön akciókat is tartalmaznak, majd’ mindegyikre jut egy aktuális küldetés, amikor valami nagyon fontos információt kell megszerezni, vagy éppen likvidálni kell valakit. Ezekből a mozgalmas esetekből rendre jól vizsgázik az Americans, a harmadik rész blaxploitation-betétje volt talán a kedvencem, de van mérgezés vagy autós üldözés is, Elizabeth pedig egyszer Catherine Zeta-Jones akrobatikus mozdulatait idézi a Briliáns csapdából.
Nina, a mindenki által beszervezni óhajtott szovjet kisasszony szerepében Annet Mahendru via
Nem újdonság, hogy a sorozatok forgatás közben eltérhetnek az eredeti forgatókönyvtől, és Joe Weisberg is többször nyilatkozott arról, hogy ez történt az Americansben is. A nézők csak örülhetnek, hogy így alakult, mert így kapott nagyobb teret Stan figurája, aki egy megtört, magányos FBI-ügynök, és a Jenningsék utáni nyomozás vezetője. Stan teljesen ki van készülve, mert korábban évekig be volt épülve egy fajvédő közösségbe, de egyszer sem láthatjuk, hogy mi történt vele.
Noah Emmerich már csak az elnyomott fájdalom szótlan ábrázolása miatt is díjnyertes alakítást nyújt, de karakterének nagyobb szerep is jut. Bár nem tudja, de az általa keresett ügynökök pont a szomszédjai, és még bírja is a fejüket, Phillipben például igazi férfibarátra lel. Annak a lelepleződése, hogy ők ketten szomszédok, az Americans várva várt pillanata is lehetne, és kicsit az is, de koránt sincs annyira csúcsra járatva a téma, mint mondjuk a Homelandben, a két feleség és a két férj viszonya, és a házasságok párhuzamos válsága pedig úgyis jobban előtérbe kerül.
Margo Martindale via
Stan ügynökhöz hasonlóan Claudia is hangsúlyosabb helyet követelt magának. Ő Jenningsék tartótisztje, akiből eleinte csak egy utasításokat osztogató szigorú nagymamát látunk, de aztán persze kiderül, hogy van lelke neki is, Margo Martindale nagyszerű a szerepben (maguk a készítők is remélik, hogy nem happolják el mások a mostani pilotszezonban, mert szükség lenne rá a folytatásban), kihasználja a karakterben rejlő humorforrásokat is, azokat a jeleneteket, amelyekben Keri Russellel beszélget, úgy adják elő, hogy megfagy a levegő.
Margo Martindale-ről persze eddig is tudtuk, hogy mire képes, de az Americans még több remek színésznőt felvonultat. Alison Wright például az FBI-nál titkárnő Marthát alakítja, akit annyira a szerelembe hülyít Phillip, hogy bármilyen adatot megszerez neki. Ez a szál a legviccesebb és egyben a legszomorúbb a sorozatban, Martha mindenre képes és teljesen vak, hogy végre talált egy fantasztikus férfit, Phillip pedig egyszer csak azon kapja magát, hogy az egyik kamuprofilja bőrébe bújva házasságot készül kötni.
Noah Emmerich
Aki kimondottan a hidegháborús-kémes atmoszféra miatt ül le megnézni az Americanst, nem biztos, hogy maradéktalanul elégedett lesz, mert az izgalmak ellenére a sorozatban nem adagolják túl a paranoiás ármánykodást, és az akciók is jósolható menetrend szerint alakulnak, az amerikai-szovjet ellensegéskedés alakulásánál pedig idővel fontosabbá válik a magánéleti dráma lefolyása. Ilyen színészekkel kizárólag az utóbbira is ki lehetne hegyezni egy sorozatot, de az Americans pont jó arányban nyúl hozzá mindkét témához, és nagy öröm, hogy a folytatása is biztos már.
(Heti spoilerrovatunkban részről-részre beszámoltunk az Americans történéseiről, ezekben olvashattok a többi szereplőről és további mellékszállakról, és olyan érdekességekről például, hogy az Americans több részét Joshua Brand jegyezte, aki a Miért éppen Alaszka? írója volt.)
Kereső
Olvasóim
