Véget ért az Orphan Black, a Mad Menben Kaliforniában buliztak, az új Arrested Developmentben pedig sok volt a madár. Spoileresen folytatjuk.
Arrested Development s04
Áhá, már értem, mit akart az AD vezére, Mitchell Hurwitz, amikor arról beszélt, hogy az új évadot bármilyen sorrendben el lehet kezdeni nézni, és ettől függően alakul majd a történet. Ez volt az az elképzelés ugye, amitől később maga Hurwitz is elhatárolódott és inkább az epizódok egymást követő nézésére biztatott. A negyedik évad mégis formabontó lett, megoldásai pedig pontosan passzoltak az Arrested Development szellemiségéhez.
A mostani részek mindegyike kimondottan egy-egy szereplőre koncentrált, az ő szemszögükből láttuk a történet alakulását. Persze megjelent több családtag is, de csak akkor, ha tényleges dolguk volt az adott főszereplővel, később pedig, amikor másra volt kihegyezve az epizód, akkor ugyanazok az események ismétlődtek meg, csak más szemszögből.
Ha Michaellel például történt valami az egyik részben, akkor a következő részben a jelenet másik résztvevőjével is látjuk ugyanazt, de nyilván más kimenetellel, mint ami Michaelnek jutott. Mintha a Lostban miután látjuk, ahogy a túlélők menekülnek a füstszörny elől, nem évadokon keresztül tartó ködösítés kezdődne, hanem a következő részben már ugyanezt a jelenetet látnánk annak a szemszögéből, aki elereszti a szörnyet, az az utániban pedig még valami fatális véletlent bemutatnának, aminek szintén köze van a füsthöz.
A Netflix adta szabadsággal is élt az AD, mivel nem volt kötött tévés időbeosztás, nem kellett húsz percbe sűríteni a történéseket, több mint harminc percesre nyúltak az epizódok. Ez néha nagyon jól sült el, sőt még tovább is tudtam volna nézni egy-két részt, de olyan is volt, amikor már túlzás volt ez a játékidő, és jobbat tett volna a feszesebb szerkezet.
Mivel az AD-ben nagyon sok a főszereplő, képtelenség lett volna mindenkin ugyanaddig időzni, de azért annyira nem örültem, hogy Maebyből, Busterből vagy Lucille-ből nem jutott több.
Egy csomó régi poén visszatért, és nagyon tetszett, amikor a másik idei Netflix-sorozattal, a House of Cardszal vicceltek, és ahogy a strucc, meg az egész madaras tematika végigvonult az évadon, ahogy az is, ahogy egyre fokozták a Social Network kiparodizálását. Erről, azaz az első részről azt írtam a múlt héten, hogy George Michael az anti-Facebookon dolgozik, és erre mi történt?! Valójában George Michael nagy találmánya a Fakeblock, de nem az emberek online távoltartását oldja meg, hanem egy fadob (woodblock) applikáció, csak ezt senki nem tudja, és ezért egy csomó kalamajkát okozva George Michael akarata ellenére hatalmas felhajtás alakul ki a valójában nemlétező program körül. Az egész alsztorit a végletekig fokozták, volt több ikerpár és pereskedés is, Michael Cera pedig élvezte, hogy rájátszhat arra, hogy mindig összekeverik Jesse Eisenberggel.
Veep s02e07
Shutdown
A Veepből most csak azt a jelenetet emeljük ki, amelyikben egy utalást rejtettek el az Arrested Developmentre. Az AD-ben ugye George Sr. többször is börtönbe került, ahol volt alkalma megtanulni, hogy senkit és senkit nem szabad megérintenie. A Veepben most Tony Hale száját hagyta el az, hogy "No touching!", ő az AD-ben George Sr. fia volt, itt az alelnök stábjából is kiemelkedően nagy tökkelütöttet alakít, pedig erős a mezőny.
Orphan Black s01e10
Endless Forms Most Beautiful
Egy gonosz klón meghalt az évadzáróban (persze itt semmi sem biztos), cserébe megjelent egy még gonoszabb klón; kiderült, hogy a jó klónok valójában bejegyzett termékek; Sarah kislánya pedig eltűnt. Tisztességes lezárása volt ez az első évadnak, jöhet a második!
Mad Men s06e10
A Tale of Two Cities
Mit is mondhatnék?
Az elmúlt hetek epizódjait összefoglaló posztjainkat a heti összegző címke alatt találjátok.
Kereső
Olvasóim
