Sokáig biztos voltam benne, egy részt sem fogok látni a A férjem védelmében című sorozatból. Már eleve a cím sem ígért túl sok jót (az eredeti The Good Wife sem sokkal kifejezőbb), és a sztori sem volt izgalmas, amiről annyit tudtam, hogy van egy nő, akit megcsal a politikus férje, de ő mégis kiáll mellette, közben pedig elkezd ügyvédkedni. A nő az a Julianna Margulies, akire mindig csak úgy tudtam tekinteni mint Carol Hathaway nővér a Vészhelyzetből, a politikus férj pedig Chris Noth, akit a Szex és New York Mr. Bigjeként legegyszerűbb azonosítani. Előzetesen őt sem találtam a tuti sorozat garanciájának, mert hajlamos agyonnyomni a jeleneteket, és annyira nem kiemelkedően tehetséges, hogy ez ne zavarjon. Később aztán még vele is megbékéltem, keveset is szerepel, a többi karakter sorsa amúgy is sokkal izgalmasabb mint az övé, és ha valamiről igazán szól a sorozat, akkor az egy ügyvédi iroda élete - csak ezután jön a politika és a család.
Ettől függetlenül az első évadnak valóban az a kiindulópontja, hogy Alicia Florrick (Marguiles) gyerekeivel együtt külön költözik és visszatér az ügyvédi pályára, miután férjét rajtakapják egy kurvával és egyéb botrányokba is belekeveredik. Ám ez tényleg csak kiindulópont, A férjem védelmében részei mindig egy-egy jogi eset köré épülnek, de nem sima tárgyalótermi drámáról beszélünk, hiszen az iroda belső élete és a magánélet sem marad a háttérben. Az esetekben mindig van fantázia és nagyon aktuálisak is, a múlt szezonban például egy drone-támadást vagy egy internetes játék fizetőeszközének kérdését is feldolgozták (nyilván vannak hagyományos ügyek is, amik mondjuk egy gyilkosságról vagy egy nagyvállalat nem túl etikus megoldásairól szólnak). Közben pedig zajlik az élet a Lockhart/Gardner irodában, ami leginkább a pénzért, vagyis a fennmaradásért való hajszát jelenti, és ezért külső és belső ellenségekkel egyaránt meg kell küzdeni.
A férjem védelmében legnagyobb erőssége a színészgárda. Noth ugye olyan, amilyen, de Marguiles titokzatos, intelligens és szexi, és még a magánéleti vívódásokat is hitelesen ábrázolja. Mellettük a fő csapathoz tartozik még az iroda két főnöke, akik közül a Will Gardnert alakító Josh Charles az egyik kedvenc kilencvenes évekbeli színészünk - figurája kemény és dörzsölt, de mégis egy érzékeny férfi, akiből természetesen nem hiányzik a kisfiús báj sem. Az ő társa a határozott és elegáns Diane Lockhart szerepében egy másik sokat látott színész, Christine Baranski.
Rajtuk kívül mellékszereplőként a törzsgárdához tartozik még Matt Czuchry, aki Cary Agosként az elején Alicia vetélytársa volt, majd az időközben a hivatalába visszatért Peter Florrick (Noth) oldalán gonoszkodott, de végül mégis a Lockhart/Gardnerben kötött ki, hogy a jót szolgálja. Czuchryt sajnos a Gilmore Girlsben nem tudtam megkedvelni, és most is idegesít a tenyérbemászó feje, de ahogy a sokszereplős sorozatok hátránya, hogy általában nem lehet mindenki szimpatikus, úgy az előnye, hogy nem is látunk mindig mindenkit. Ráadául az irodában ott van még az opportunista, de lelke mélyén jóindulatú válási ügyvéd, David Lee, akinek a szerepében Zach Grenier szórakoztat.
Külön térünk ki Alan Cummingra, aki szintén nem ma kezdte, és pillanatnyilag talán a legüdítőbb játékot nyújtó színést a futó sorozatokban. Ő Eli Stone, Peter Florrick kampánymenedzsere (Noth karaktere menet közben kormányzó lett), aki cinikusan-humorosan osztogatja tanácsait, mindent megold, és ha kell, úgy rápirít ellenfeleire, hogy a szavuk is eláll. Cumming zsigerből hozza a figurát, élvezi, amit csinál, és a többi színésszel is nagyon jól érzi magát. A harmadik évadban sajnos kicsit háttérbe szorult, de most, hogy a nemrég indult negyedik évadban Peter újra megcélozza a kormányzóságot, szerencsére gyakrabban látjuk. A készítők szerint az a legkomikusabb, amikor ő és Peter anyja egymásnak feszül, ezért Mary Beth Peil is visszatér mint a fia terelgetéséről és menye piszkálásáról lemondani képtelen Jackie Florrick.
Az ilyen sokszereplős drámákban szinte szükségszerű az olyan karakterek létezése is, akikre bizonyos pontokon dramaturgailag szükség van, de valójában csak halvány szerep jut nekik, és/vagy nem nagyon tudnak velük mit kezdeni az írók. A férjem védelmében esetében ilyenek például a Florrick házaspár gyerekei, akikkel azt próbálják bemutatni, hogy egy ilyen helyzetben mennyire is nehéz összetartani a családot. Ez a szál azonban kevésbé zavaró, mint az iroda magánnyomozója, Kalinda Sharma története (Archie Panjabi). A fiatal, egzotikus lánynál hol az erőszakossága, hol a leszbikussága, hol pedig az van előtérben (és marad magyarázat nélkül), hogy mennyire kiterjedt kapcsolatai vannak az alvilágban. A negyedik évadra előkerült eddig titokban tartott férje, aki persze egy nagyon veszélyes alak, de ez egyáltalán nem hatott meg. Ha Kalinda csak a nyomozással foglalkozna, akkor például több tér jutna a vissza-visszatérő vagy csak egyes epizódókban felbukkanó színészeknek, akikről egyszer majd külön írunk, most csak megemlítünk párat közülük: F. Murray Abraham, Michael J. Fox, Matthew Perry, Parker Posey, Jason Biggs, és így tovább, a bírók, ügyvédek, ügyfelek szerepében sokszor jutalomjátékot kapunk.
A férjem védelmében kiszámítható elemekkel is építkezik. Mindig van valamilyen megoldás arra, hogy a cég rendszerint a csőd szélén áll (most épp egy vagyonkezelő jár a nyakukra), Diane-nek mindig jut egy rejtélyes vagy furcsa udvarló, Willt imádják a csajok, de tartós kapcsolata nincs, hiszen Alicia-ba szerelmes (egy évadban össze is jöttek), Peter pedig állandóan kampányol, hogy a politikai maszatolás is elő-előkerüljön. A nagyszerű színészek mellett viszont azért jó ez a sorozat, mert amikor megtalálja az egyensúlyt a különböző sztorik között, akkor tökéletes epizódokat látunk. A tökéletes egyensúly pedig azt jelenti, hogy inkább az aktuális esetek vannak előtérben, no meg Alan Cumming, nem a magánéleti vergődés és Kalinda vonala. Hogy idén hogy lesz, arról majd pár rész után beszámolunk.
Kereső
Olvasóim
