Képzeljük el, hogy történik Magyarországon egy természeti katasztrófa, majd pár év múlva sorozatot forgatnak a legsúlyosabban érintett település talpra állásáról. A sorozat szorosan követi a valóságot, például a tragédiát követő pánikban tényleg megtörtént bűneseteket dolgoz fel, az a polgármester, aki a felújítás során vesztegetési botrányba keveredett, lemondott és le is tartóztatták, pedig önmagát alakítja.
Na, valami ilyesmiről szól David Simon sorozata, a Treme, ami egészen pontosan azt mutatja be, hogy mi történt New Orleansban a Katrina hurrikán pusztítása után. David Simon a tévésorozatok világának egyik koronozátlan királya, ő volt a Gyilkos utcák írója, majd a baltimore-i droghelyzetről készült nagyszabású Dróttal (The Wire) megalkotta a műfaj egyik leghatásosabb darabját. Ezt követően hétrészes minisorozatot forgatott az Irakban állomásozó amerikai katonákról Gyilkos megszállás (Generation Kill) címmel, és végül elérkezett cikkünk témájához, a Treméhez, amelynek új, harmadik évados epizódjait az amerikai sugárzás után röviddel magyar csatornán is nyomon követhetjük.
A Treme tehát New Orleansban játszódik, a sorozat két évvel azután kezdődik, hogy lecsapott a városra a hurrikán. Ekkor még mindig csak a több evakuált ember visszatérésénél vagyunk, innentől követjük nyomon a fő karakterek sorsát. Az oktatás, a sajtó, az igazságszolgáltatás vagy a politika működésének bemutatása már a Drótban is kiemelt helyen szerepelt, csak míg ott a drogkereskedelem, a Tremében a zene köti össze a szálakat. Zenészek, rendőrök, ügyvédek, gyerekek és helyik ügyeskedők sokszor persze összefutó történeteit ismerhetjük be, közben pedig rendről rendre belefutunk egy klubbuliba, egy utcazenélésbe vagy egy bárkoncertbe. De nem öncélú klipeket kell elképzelnünk, a színpadon vagy a nézőtéren mindig történik valami, ami a cselekmény haladását vagy a jellemfejlődést szolgálja. Ennek ellenére sokan tényleg annyira idegenkednek a bluestól vagy a jazztől, hogy távol tartják magukat a sorozattól. Azért az minket se pörget annyira, hogy mikor melyik New Orleans-i legendát látjuk (a sorozatban ugyanis valódi zenészek szerepelnek), de van olyan réteg, amelynek extra élvezetet nyújt a színtér ki-kicsodája, az pedig vitathatatlanul menő, hogy egy részben még Elvis Costello is beugrott. (Ezen a linken az összes, a sorozatban megszólaló zenét végighallgathatjuk.)
Ahogy a zenészek szerepeltetésénél, úgy a színészek kiválogatásánál is a hitelesség volt a szempont, a Dróthoz hasonlóan itt is számos helyi arc látható a kisebb-nagyobb szerepekben, a bevezetőben említett polgármester, Oliver Thomas érthető módon a legkiemelkedőbb közülük. A Drótból több vezető színész is átvándorolt a Tremébe (amit, ha így, ékezettel írunk, akkor egy létező New Orleans-i negyedet jelöl), például az ottani Bunk Moreland nyomozót alakító Wendell Pierce itt Antoine Baptiste, a jó útra térő zenész (az ő sorozatbeli feleségét Spike Lee ajánlotta Simon figyelmében, aki maga is forgatott egy dokumentumfilmet a Katrina hurrikáról, szintén az HBO-nak). Az egy másik Drót-nyomozó szerepéből ismert Clarke Peters Albert Lambreaux-t játssza, a Mardi Gras indiánok hagyományát ápoló törzsfőnököt, aki a vészes időkben jobb híján házfelújításokon dolgozik. Az első évadban még olyan nagy hal is szerepelt, mint John Goodman, akinek a karaktere, a kormányt a neten korholó egyetemi tanár végül öngyilkos lett.
A mozikból ismert színészek közül még jelen van Steve Zahn, aki a botcsinálta zenetudós DJ Davis szerepében mindig esztelen terveken töri a fejét, próbálkozott már raplemezt és saját zenekart összehozni, a nemrég indult harmadik évadban egy New Orleans-i történelmet feldolgozó r&b opera ötletétől nem tud szabadulni. A Drót előtanulmányából a Cornerből vagy a CSI: Miamiból ismert Khandi Alexander egy bártulajdonost alakít, aki a katasztrófa miatt elköltözött a városból, de bárja vezetése annak ellenére visszahúzza, hogy nemcsak kedves vendégeket kell megkennie tíz dollárral, hogy ne jelentsék fel a helyet csendháborításért, hanem még meg is erőszakolták. A fő karakterek közül itt van még a harcos ügyvéd, Toni Bernette (Melissa Leo), aki évadról évadra vizsgálja a hurrikánt követő őrületben történt bűneseteket (a másodikban például a valóban megtörtént Danziger Bridge-i lövöldözést), és Janette (Kim Dickens), a séf, aki szeretett városában nem tudott boldogulni, de most menő New York-i állásából ismét hazahúz a szíve. Ez, mármint a konyhaművészet külön, hangsúlyos témát képvisel, egy sor ismert szakács is önmagát alakítja a sorozatban.
A harmadik évad nagy kérdései, hogy mi történik a fenti figurákkal. Chief Lambreux és fia sikerre viszi-e a hagyományos New Orleans-i és a modern jazz házasítását? Antoine tényleg felelős tanár lesz és leszámol naplopó múltjával? Ha visszaköltözik Janette, újra összejön Davisszel? Utóbbi jelenlegi barátnője amúgy a Treme egyik kétdimenziós karaktere, az utcazenész létből felemelkedni látszó Annie Tee, a másik pedig az ő exe, Sonny, a Hollandiából a tengerentúlra vetődött zenész, aki drogproblémáit leküzdve most egy vietnámi halászhajón szolgál, és a főnök lányának udvarol. Ebben az utóbbi szálban azért belátjuk, van némi humor. Ja, és itt van még Nelson Hidalgo is, aki a második szezonban a felújítási projektekben elmerülve ügyeskedett, de most már úgy próbál okosítani, hogy mindenki jól járjon.
Ugyan sok a hasonlóság a Dróttal, de a Tremét nem érdemes hozzá hasonlítani. Azért sem, mert a Dróthoz méltatlan bármi mást is hasonlítani, mert az egy mestermű, de azért sem, mert hiába nem volt gyors sodrású, a Drót minden pillanatában történt valami, a Treme pedig lassan hömpölyög. Ráadásul az sem valószínű, hogy a szerény nézettséget majd ugyanakkora kultusz követi, mint a Drót esetében. Simon újságírói múltja persze most is látszik a városi problémák bemutatásában, de nem véletlen, hogy sokan nem is sorozatként, hanem úgy tekintenek a Tremére, mint egy szerelmes levélre New Orleanshoz. És valóban, Simon bevallottan a New Orleans-i közösség előtti főhajtásnak (is) szánta sorozatát, de mégsem egy útifilmről van szó. Kell egy kis idő, hogy berántson a sorozat, és ha több rész után sem érezzzük a hangulatát, akkor nem a mi sorozatunk. Ha viszont átadjuk magunkat a Big Easynek, akkor egészen a majdani záró és előre bejelentetten csonka negyedik évadig jól szórakozhatunk.
Kereső
Olvasóim
