Megszokhattuk, hogy ha egy filmben vagy egy sorozatban nincsenek híres szereplők, írók, vagy rendezők, akkor egy neves háttérszereplővel kell eladni az alkotást. A Banshee-t például Alan Ball sorozataként reklámozták, ő pedig ugye nem akárki, a Sírhant művek és a True Blood éceszgébere, az Amerikai Szépség Oscar-díjas írója. A valóságban Ball a Cinemax első, teljesen saját gyártásban készült sorozatában executive produceri minőségben szerepel, de nem ő az ötletgazda, és a Banshee-t hiba is lenne az életmű korábbi nagy sikereihez hasonlítani. A True Bloodhoz azért lehet: persze a Banshee-ben nincsenek vámpírok, viszont szex, erőszak és akció annál inkább.
Ha mindenáron nevekhez akarjuk kötni a Banshee-t, akkor David Schicklert és Jonathan Troopert kell megemlíteni, ők a sorozat írói és kitalálói. Schicklernek egy New Yorkerben megjelent novellája miatt egyszer már jutott 15 perc hírnév, Trooper egyik regényét pedig 2009-ben listázta bestsellerként a New York Times (és ő írta a sorozat háttértörténetét bemutató képregényt is), de a két íróban leginkább az a közös, hogy a tévé világába az ismeretlenből érkeztek. Executive producerként Ballon kívül két másik tévés veterán is támogatja őket, Greg Yaitanes egy csomó Dr. House, illetve néhány Lost- és Hősök-epizódot is rendezett korábban, Peter Macdissi pedig a Sírhant művekben volt visszatérő szereplő, de pár részre beugrott a True Bloodba is.
Egy másik Cinemax-sorozat, a Strike Back (Válaszcsapás) szolid promója a Banshee első részében
A sorozat címeként is szolgáló Banshee egy fiktív pennsylvaniai kisváros neve (egy másik kultúrkörben pedig a mutáns ír X-Mené), ahova az első részben megérkezik a tizenöt év börtön után szabadult rosszfiú, és a véletlen rögtön úgy hozza, hogy felveszi a szintén aznap a településre érkezett seriff személyazonosságát. Persze hamar kiderül, hogy az immáron Hood seriffként ismert férfi pontosan tudja, hogy hova érkezett, Banshee-ben él ugyanis egykori nője, akivel azóta nem találkoztak, hogy lenyúltak együtt egy csomó gyémántot, és aki a börtön helyett le tudott lépni a zsákmánnyal. Csakhogy a régi tettestárs ma már egy helyi potentát felesége, két gyermek anyja - új ember lett, ahogy mondani szokás.
A Banshee keretét az adja, ahogy lassan megismerjük terhes múltjukat és követjük, hogy mit kezdenek egymással a jelenben. Ez azonban kevés lenne még, úgyhogy miközben elkerülhetetlenül megjelenik a gyémántokat és legalább egyikük életét követelő korábbi megbízójuk (érdekes, hogy a főellenséget az Utopiához hasonlóan itt is Mr. Rabbitnek nevezik), a kisváros színes lakossága is megelevenedik. Vannak itt ámisok, indiánok, árnyékpolgármesterként működő nagyhatalmú gonosz, és hétről hétre valami aktuális fenyegetés is: egy kétes arc a múltból, egy motorosbanda, drogkereskedők vagy suttyó vidékiek.
Egy emlék a börtönből: a meleg albinó óriás
A történet nem tartalmaz váratlan fordulatokat, a heti főellenség kiiktatása általában ugyanazon a forgatókönyvön alapszik, a maradék dráma pedig a szappanoperák stílusában épül fel. Érezhetően a hitelességre sem adnak túl sokat a készítők, az első részben például úgy lövöldöznek egy New York-i utcán, mintha senkit sem érdekelne, a totál ismeretlen seriff pedig szokása szerint nyilvánosan aprít le mindenkit, és ha végez, akkor nem a bilincs kattan, hanem csontok törnek szilánkokra (igaz, azt sejtetni engedik, hogy az ámokfutásnak előbb-utóbb következményei lesznek).
A képregénybe illő, ultrabrutális erőszakos jelenetek mellett a Banshee-epizódok ismérve a sok szex, ami az előbbihez képest gyakran felesleges, és cseppet sem viszi a cselekményt előre. (Talán csak a kábeltévés elvárásoknak akarnak ezzel megfelelni, mindenesetre a hatodik részben már kevesebb a testi gyönyör. A hetediket még nem láttam.)
Ennyiből talán sejthető, hogy a Banshee nem a főszereplők nagyszerű színészi alakításairól szól, bár meg kell jegyezni, az új-zélandi Anthony Starr hitelesen formálja a megsebzett, maga módján becsületes vadállatot, és nagyon örültem Ivana Milicevicnek is, akit még abban a sorozatban szerettem meg, aminek az volt a teljesen érthetetlen magyar címe, hogy Mocsok mácsók meséi. Kevés képernyőn töltött idejében ő sem hoz sokkal többet, mint amit megkíván a forgatókönyv, de a mellékszereplők között vannak még említésre méltó arcok. Hood egyetlen helyi bizalmasát Frankie Faison alakítja, aki a Wire-ből lehet ismerős, ahogy a hatodik epizódban látható Michael Kostroff is. Az ötödik részben pedig az a Leo Fitzpatrick szerepelt, aki a Kölykökben a liliomtipró Telly volt, a Wire-ben Bubbles legjobb barátja, itt pedig szadista motoros bandita. Hoon Lee játssza Jobot, aki nem próféta, hanem fekete, transzvesztita hacker és fodrász (a karakter a True Blood nézőit Lafayette-re emlékeztetheti), és említésre méltó még Ulrich Thomsen, aki a kegyetlen ámis gengszter, Kai Proctor bőrébe bújik.
A Banshee nem akar többnek látszani, mint ami, és ez jól is áll neki. Mégis, az elején kicsit csalódott voltam, mert a hasonló, eltúlzott igazságosztó karakterek történetét sokkal stílusosabban is képernyőre lehet vinni (pl. a Justified vagy a Person of Interest), továbbá mégiscsak ott van Alan Ball neve a stáblistán, és hiába nem volt már a True Blood sem egy Sírhant művek, valami komolyabb, mélyebb dologban reménykedtem. Na meg az is zavart, hogy hiányzott a sorozatból az a finesz, amit a cikket nyitó képünkön látható plakát sugárzott.
Pár rész után aztán meglelte saját hangját a Banshee, és már nem azt nézem benne, hogy mit lehetne máshogy, vagy hogy mi mekkora blődség, hanem élvezem az egyszerűségét, várom, hogy milyen elcseszett figura lesz Hood heti riválisa, és hagyom magam belesüppedni a baljós, perzselős hangulatba. A tíz részes első évad után már a másodikat is berendelte a Cinemax, ami azért jó, mert tud még hova fejlődni ez a sorozat, és talán majd az ámis-, illetve indián kulissza is több lesz mint egyszerű díszlet.
Végül el kell még mondanunk, hogy a Banshee jelenleg az HBO On Demand kínálatából elérhető Magyarországon és, hogy azért hánytuk teli gifekkel a posztot, mert a sorozat egy saját gyűjtőoldalt is kapott, a BuzzFeed pedig történelmi tettként a tévés premier előtt egy 12 oldalas gif-folyamban is feldolgozta az első részt.