A nagyon felszínes, otromba, sztereotíp viccelődés könnyen a felszínre törhet egy olyan helyzetben, amelyben a főhős akarata ellenére kénytelen egy távoli országban dolgozni. A fiktív közép-ázsiai Tazbekisztánban szolgálatot teljesítő brit nagykövet életét bemutató Ambassadorsban is előfordulnak ilyenek, az első részben például az ország vezetője hatnapos alkoholtúrán teszteli a diplomatákat, de a nemrég bemutatott Wrong Manshez hasonlóan inkább kifinomult, mint harsány darabja az őszi humorfrontnak.
A két főszereplő, a nagykövetet alakító David Mitchell, és az első számú emberét játszó Robert Webb már hosszú évek óta együtt játszanak a Peep Show-ban, ami az Ambassadorshoz képest inkább húz a hagyományos brit szitkom felé húz.
Mitchell és Webb a Peep Show-ban
A múlt héten véget ért, három egyórás epizóddal jelentkező Ambassadorsban van könnyű nőcske, hobbihentes diktátor, simlis hivatalnok, franciafikázás és egy csomó részeges poén, de az egyértelmű humorforrásokon túl a könnyű irónia jellemzi a sorozatot. Nem annyira cinikus az ügy, mint mondjuk a The Thick of Itben (ez az a brit sorozat, ami alapján készül az amerikai Veep), de a keserédes hangulatot nagyon eltalálták.
Mennyire és miért fontos egy nyugat-európai államnak egy közép-ázsiai diktatorikus állam, és milyen egy ilyen országban nagykövetségen dolgozni?
Ezekre a kérdésekre próbál válaszolni az Ambassadors, és miközben nem feledtetik velünk, hogy ez egy vidám fikció, akár nagyon komolyan is lehetne venni. A készítők példul egy hetet tölthettek az amúgy törökországi forgatásra készülve Nagy-Britannia kazah nagykövetségén, Craig Murray, Üzbegisztán korábbi brit nagykövete pedig azt gyanítja, hogy sokat merítettek az ő könyvéből is, amiben szolgálati idejét dolgozta fel. Mindez azért érdekes, mert fut egy olyan elképzelés, ami szerint az Ambassadors valójában kormánypropaganda, ami felmenti a brit külpolitikát egyes lépései alól. Az egyik epizódban például fontosabbnak ítélik az olajmezők biztonságának megőrzését az emberi jogok védelménél, és azt is láthatjuk, mennyire fontos kegyében járni egy diktátornak, ha azt akarjuk, hogy a mi országunk helikoptereit vásárolja meg.
Ami a nagykövetségi életet illeti, találkozunk fennhéjázó brit herceggel, követségi haknikra specializálódott rettenetes színésszel, passzív ellenálló szakácsnővel, a középpontban pedig természetesen a nagykövet, a közvetlen személyzete és felesége áll, akik közül senki sem gondolja Közép-Ázsiát élete megfelelő állomásának. Nyögik is ennek a súlyát, miközben olyan teendőknek tesznek eleget, mint mondjuk bevásárlás a diktátor lányával vagy állandó piálás az apjával.
Nagyon jól működik a sorozatban a nagykövetséget folyamatosan lehallgató tazbék páros is, akik úgy kommentálják a történéseket mint valami szappanoperát, és azt is jól kitalálták, ahogy az utolsó részben már egy kisebb csapat gyűlik össze a lehallgató szobában, hogy közösen éltessék a követségre érkezett kíméletlen belső ellenőrt.
Szomorú és mulatságos sorozat az Ambassadors. Bár vannak benne előre borítékolható fordulatok és kidolgozatlan szálak is, végig izgalmas, szórakoztató és érdekes marad, nagyon jók a karakterei, hangulata pedig megragadó.
Kereső
Olvasóim
