Ahogy a hidegháború is évtizedeken keresztül meghatározó témája maradt az amerikai mozgóképes kultúrának, úgy 2001. szeptember 11-e után a terrorizmus által fenyegetett modern világ is hamar a filmek és sorozatok középpontjába került. Vallási- és nukleáris háború veszélye, világméretű megfigyelési rendszerek, kémelhárítás, a Közel-Kelet - mind hívószavak lettek.
A sorozatok közül itthon is nagy népszerűségnek örvendett a 24, de ide sorolható a pár napja második évadját kezdő A célszemély (Point of Interest), vagy a Breaking Bad és a The Walking Dead csatornáján csak egy évadot megélt Rubicon is. Természetesen sok más, egészen más világban utazó sorozatokban is feltűnik a téma, a negyedik évadjával vasárnap visszatért A férjem védelmében egy epizódja például egy drone-támadás jogi következményeit dolgozta fel.
Mi most viszont a Homelanddel foglalkozunk, leginkább azért, mert a tavalyi évad legjobb újonca volt és most tért vissza, de persze az sem mellékes, hogy az Emmy-gálán a legjobb dráma és a legjobb férfi-, illetve női főszereplő díját is elvitte.
A 24-et azért is emlegettük, mert onnan érkeztek a Homeland kiagyalói, Alex Gansa és Howard Gordon. De a Homeland nem egy új 24, a Kiefer Sutherland alakította Jack Bauerrel ellentétben Claire Danes figurája távolról sem egy tőrölmetszett akcióhős. Carrie Mathison CIA-ügynök bipoláris zavarral küzd, szabályszegő, érzelmei felülírják a protokollt és alig látunk nála fegyvert. A Homeland készítői között meg kell említenünk Henry Brommelt is, aki a bevezetőben említett Rubiconból érkezett. Ez azért fontos, mert utóbbihoz hasonlóan a Homeland sem egy gyors folyású történet, az akció is kevés benne és mindkettőben van valami a hatvanas-hetvenes évek nyomasztó, feszült hangulatú kémfilmei hangulatából (elmondásuk szerint a Homeland fejeseit leginkább Le Carré és Graham Greene regényei inspirálták).
Vigyázat! Sok konkrétumot ugyan nem árulunk el, de aki nagyon érzékeny, és épp meg akarja nézni a Homelandet az elejétől, óvatosan olvasson tovább!
Az izraeli Hatufim című sorozat alapján készült Homeland első szezonjában megismerhettük Nicholas Brody tengerészgyalogost (az Elit alakulatban megismert Damian Lewis alakításában), aki egy bevetés során eltűnt Irakban és nyolc évig nem is lehetett felőle hallani, már családja sem nagyon hitt benne, hogy valaha élve előkerül. De nyilván előkerült, és ahogy ilyenkor szokás, a hazatérőt a legnagyobb pompával fogadják, és hamar megnyílnak előtte a politika felső köreihez vezető utak. Carrie azonban nem felejtette el az évekkel ezelőtt kapott fülest, miszerint egy foglyul ejtett amerikai átállt az ellenség oldalára. Az első évadban nem az volt a kérdés, hogy tényleg így történt-e, hiszen szinte az elejétől tudjuk, hogy igen, hanem az, hogy Brodynak sikerül-e a nagy küldetést, amellyel megbízta egykori fogvatartója, Abu Nazir, aki az al-Káida egyik vezetője. Fogságában Brody Nazir fiával barátkozott össze, de a fiú egy amerikai drone-trámadásban meghalt. Ez az a momentum, ami Brodyt nemcsak arra készteti, hogy áttérjen a muszlim hitre, hanem hanem arra is, hogy képes legyen saját hazája ellen fordulni. (Ha valamiről, erről a szálról mondhatjuk a legkevésbé, hogy jól sikerült.)
Az első évadban nyomon követtük, hogy a kínzásoktól meggyötört katona hogyan illeszkedik be újra a társadalomba, mennyire idegen neki eleinte a családi élet (felesége már épp férje egyik bajtársával kezdte képzelni a jövőt) és, hogy hogyan próbálja felhasználni saját céljaira az amerikai politika és az al-Káida egyaránt. Ez alatt az amúgy sem stabil, korábbi bevetései miatt is szorongó Carrie egyre inkább megszenvedi, hogy lassan már senki sem hisz neki, ő viszont mániákusan hajtja az ügyet. A nézőnek könnyű, mert tudja, hogy igaza van, de a fikcióban a karakter teljesen magára marad, szétesik, végül pedig elektrosokkos kezelést kap (az első évad egy legemlékezetesebb és legkegyetlenebb jelenete), hogy nyitva maradjon a kérdés, tényleg minden elfelejtett?
A Homeland sokszor olyan, mintha kliséket kínálna a nézőknek, helyenként tényleg kiszámítható, és onnantól, hogy a vezető színészek aláírtak a második évadra, tudni lehetett, hogy a nagy küldetés nem, vagy nem úgy fog beteljesedni, hogy Brody véghezviszi azt, amit vallási vezetője eltervezett. Teljes happy endről mégsem beszélhetünk, és a Homelandben a történet lassú alakulása mellett legalább olyan fontos a karakterfejlődés és a fullasztó hangulat megjelenése is. Damian Lewis és Claire Danes pályájuk kiemelkedő játékát nyújtják, külön-külön is, de a közös jelenetekben annyira izzik körülöttük a levegő, hogy azt tényleg lehet átütő alakításnak nevezni. Kapcsolatukban szerepet játszik a szex is, talán kissé feleslegesen, hiszen a két színész közötti kémia anélkül is eladna mindent. A színészek közül ki kell még emelnünk Mandy Patinkint is, aki az öreg, túl régóta a CIA-t szolgáló, meggyötört hírszerző szerepében Carrie egyetlen támasza. Ha nem is ad áldást neveltje minden cselekedetére, kiáll mellette és támogatja. Egészen az első évad végéig, amikor már ő sem hisz már a lánynak és egyetért a kórházi kezeléssel.
A második évad elején mégis ő az, aki egy könyörtelen telefonhívással visszahívja a szolgálatba a lányt, aki most éppen minden, csak nem titkosügynök. Szedi a gyógyszereit, zöldségeket termeszt a családi ház kertjében (apja hozzá hasonlóan beteg, nővére pszichiáter), angolt tanít. Elég viszont egy hívás, és máris kész visszamenni az ügynökséghez, ahol finoman szólva nem bántak vele túl kedvesen.
Közben persze a "nemzetközi helyzet is fokozódik", már az első részben ott tartunk, hogy Izrael lebombázott öt iráni nukleáris létesítményt, és így természetesen előkerül egy informátor is, akinek biztos információja van arról, hogy hogyan képzelik Amerika ellen a bosszút. Az informátor azonban csak Carrie-vel beszél, aki miután visszatér a terepre, és hatástalanít egy tagot, aki a nyomába eredt, végre mosolyogni is képes.
Az időközben képviselővé előlépett Brody előtt egy újabb nagy lehetőség adódik: az alelnök (akit korábban igazából likvidálnia kellett volna) az elnökségért indul, és Brodyt szemelte ki saját, mostani tisztségére. Brodyt vonzza a lehetőség, akárcsak feleségét (a szépséges Morena Baccarin), de tudja, hogy azért fontos annyira, mert ő a hosszú fogságból hazatért hős katona, ráadásul az al-Káida is bejelentkezik nála, fontos adatokat (azaz célpontokat) kell ellopnia a CIA terrorelhárítási igazgatójától (David Harewood), ez pedig nem jelent mást, csak egy újabb nagy terrorista támadást. Brody családjában a kislánya sem túl boldog, ő az, aki egyedül tudta már korábban apjáról, hogy már máshogy imádkozik, azt viszont nem tudja, hogy ha nem telefonál épp időben az apjához, akkor megtörtént volna a tragédia. Az első rész alapján a lányt anyjával ellentétben nem megrémíti a muszlim, hanem érdeklődővé teszi (egy kvéker találkozón még összetűzésbe is keveredik emiatt, ki mással, mint az alelnök fiával), az pedig megható jelenet volt, amikor apjával közösen eltemették a kertben a Koránt.
Meglátjuk, hogy a vallási vonallal mit kezd a sorozat, ahogy azt is, hogy mi lesz Brodyval és Carrie-vel. Egyelőre megjósolhatatlan, hogy mi történik, de minden kritikus attól óvja a Homelandet, hogy megismételje az első évadot. Egyelőre úgy tűnik, az ellenséghez átállt katona ugyanúgy próbálja leplezni valódi kilétét, mint eddig, és biztos lesz olyan, hogy csak kevésen múlik a lebukása. Ahogy Carrie karakteréről is feltételezhető, hogy a terepen saját útját járva igyekszik megakadályozni Abu Nazir tervét, és a mentális összeomlások is borítékolhatók.
Az biztos, hogy bármi történjen, izgalmasak lesznek a hátralévő részek.
Kereső
Olvasóim
